Unicum-torta

2010. október 26., kedd

Apukám idén októberben lett 55 éves, és ennek alkalmából valami különleges és szép tortát szerettem volna készíteni. Nem vagyok valami nagy ász a torták sütésében, de szeretek sütni, és szeretnék egyszer én is olyan csodálatos tortakölteményeket kreálni, amilyeneket cukrászdák kirakatában látni lehet. :) Most, hogy haza jöttem Angliából, gondoltam neki is állhatok ennek a megtanulásának, mivel 2 születésnap is van oktkóberben a családban. 27-én meg a barátomé lesz, neki is készítek egy tortát, na de azt majd a köv. bejegyzésben.

Amúgy azért az Unicum-tortára esett a választásom, mert apukám nagyon szereti az Unicumot. Megnéztem az interneten, hogy van-e egyáltalán ilyen recept, és találtam is, igaz én kicsit átalakítottam, mert nemigazán értettem,hogy miért kell 2 fajta krém, amikor úgyis össze kell keverni a végén, szóval én egyben csináltam meg a krémet.
Egyébként, akit érdekel, itt az eredeti recept: http://recept.network.hu/kepek/9_zsalya_lilly_tortai/unicum_torta

Én sütöttem egy 6 tojásos piskótát, 3 részre vágtam, és azokat kentem meg a krémmel, és saját ötletem szerint díszítettem. Díszítésről majd később írok, most jöjjön a recept.

Hozzávalók a piskótához:
- 6 db tojás
- 6 evőkanál cukor
- 6 evőkanál liszt
- 2 csomag vaníliás cukor


Hozzávalók a krémhez:


- 1.5 csomag vaníliás pudingpor
- 7 evőkanál cukor
- 6 dl tej
- 25 dkg vaj
- 3 evőkanál Unicum


Elkészítés


Piskóta: a tojások fehérjét kemény habbá verjük a cukorral és a vaníliás cukorral. Belekeverjük óvatosan a tojások sárgáját, majd a lisztet kanalanként. Ezután én még kevertem hozzá egy kis kakaóport is, mert szerintem jobban illik a csokis piskóta az Unicuom-tortához, de az csak én véleményem, lehet sima piskótával is készíteni természetesen. Előmelegített sütőben megsütjük.


Krém: 1.5 csomag vaníliás pudingport a csomagoláson látható útmutatás szerint elkészítünk, annyi különbséggel, hogy 3 evőkanál Unicumot is belefőzünk. (A tej ennyivel lehet kevesebb). Ezután kihűtjük szobahőmérsékletűre, majd habosra keverjük 25 dkg vajjal.


A krémet az előzőleg Unicumos, cukros vizes oldattal belocsolt piskótákra kenjük, majd egymásra helyezzük a piskóta lapokat. A torta oldalát megkenjük a krémmel, és bevonjuk dióreszelékkel. Tetejét kakaóporral szórtam meg, majd a képen látható módon kidíszítettem.


A díszítésről annyit, hogy egyáltalán nem ilyet akartam, hanem olyat, hogy az egész tortát zöld cukormázzal bevonni, mintha az lenne a fű, de valamit biztos elrontottam, mert a cukormáz mindig elszakadt, és kiszáradt. Ezért inkább csak egy kis darab zöld cukormázat tettem a torta tetejére fűnek, meg azt a zöld csíkot, amire ráírtam a Boldog Szülinapot feliratot.


Egyébként a krémnek rettentően Unicum-os íze volt, és nekem őszíntén szólva nemiagzán ízlett, mivel nem szeretem az Unicum-ot sem, de a piskótával együtt, már nagyon finom volt, sőt, másnapra lett igazán finom, úgyhogy szerintem előtte nap készítsük el a tortát, mint mielőtt enni szeretnénk.


Jó étvágyat!


Elkészítési idő: kb. 2 óra

Ui.: Aki ismeri apukám, tudja, hogy az íjászkodás a hobbija, ezért került az íjász figura a tortára. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Utazó szakácskönyv Copyright © 2009 Designed by Ipietoon Blogger Template for Bie Blogger Template Vector by DaPino